Az „écriture automatic”, vagy automatikus írás André Breton szürrealista művésztől származik, én viszont Julia Cameron „A művész útja” c. könyvéből tanultam meg. Ő egyszerűen reggeli jegyzetelésnek nevezi ezt a 30-45 percig tartó, az álom és az ébrenlét határán írással eltöltött időt.

A feladat nagyon egyszerű.
Előző este készítsünk az ágyunk mellé egy füzetet, és egy tollat, és állítsuk az ébresztőórát a szokásos ébresztési időnél 40-45 perccel korábbra.
Másnap reggel, miután felébredtünk, menjünk el a WC-re, hogy az írást ne kelljen majd megszakítanunk, bújjunk vissza az ágyba, és kezdjünk el körmölni.
Három A/4-es oldalon gondolkodás, mérlegelés, szépítgetés nélkül le kell írni azokat a gondolatokat, amelyek tetszőleges sorrendben, témával és terjedelemben előbukkannak elménkből. Szűrés nélkül! Cenzúrázás nélkül!
Ezt az elsőre talán furcsának, talán gyanúsan egyszerűnek tűnő „agycsapolást” nem lehet rosszul végezni. Még az sem számít, hogy nyelvtanilag, stilisztikailag helyes-e ahogy, vagy amit írunk. Nem ez a lényeg. Hangulat sem kell hozzá. (A legtöbbször piszkosul álmosak leszünk, és semmi kedvük nem lesz az egészhez.) Csak szándék kell, hogy némiképp korábban keljünk a szokásosnál, és valóban telekörmöljük azt a három oldalt. A tudatalattinkban megbúvó és az életünket különböző területeken mérgező gátaktól és torlaszoktól, nevükön nevezve: sérelmeinktől, elfojtott érzelmeinktől, indulatainktól, nyavalygásainktól, az önbizalmunkat aláásó belső ítéletektől, félelmeinktől, pesszimizmusunktól, kishitűségünktől, rossz hangulatunktól akarunk és tudunk így megszabadulni. Azért így és ekkor kell írni, mert ilyenkor az elképzeléseinket, ötleteinket, a terveinket becsmérlő, lefitymáló, kinevető Cenzor, a bal agyféltekében lakó (vagy inkább élősködő) Kritikusunk még alszik, még nem tért magához. Ha elakadunk, vagy úgy érezzük épp nincs mit írnunk, vessük ezt a sopánkodást papírra. Egészen addig írogassunk, amíg elő nem bukkan valami más, valami lényegesebb. Ami jobb, ha napvilágra kerül, és nem mérgezi tovább életünket.

Nagy előnye a módszernek, hogy a rendszeres írogatás mellett nehéz hónapokon keresztül siránkozni valami miatt, úgy, hogy közben nem teszünk ellene semmit. Valamint az, hogy nagyon gyakran (legtöbbször) a megfelelő megoldást is kiírjuk magunkból egy-egy felmerült problémával kapcsolatban.

Néha egyenesen olyan érzésünk lehet, mintha egy belső bölcs rejtőzne bennünk, és ő hallgatna meg, majd adna megfelelő tanácsot, javasolna felettébb hasznos megoldást. Vagy mintha saját pszichológusunk lenne, aki ingyen áll a rendelkezésünkre. Esetleg közvetlen telefont kapnánk Istenhez, vagy egy Magasabb Intelligenciához, vagy a Nagy Alkotóhoz, ahogy J. Cameron nevezi.

Sokszor van, hogy az ember lelkesen kezdi a reggeli jegyzetelést, aztán néhány nap elteltével kezdi marhaságnak, felesleges időpocsékolásnak érezni az egészet. Egyes felbukkanó gondolatoktól elfogja a harctéri idegesség, dühös lesz. Legszívesebben félredobná a tollat és a papírt, hogy soha ne vegye újra kézbe. Érdemes ezekre a haragot, bosszúságot, heves érzelmeket kiváltó gondolatokra különösen odafigyelni. Esetleg épp egy „fájó fogat” kocogtattunk meg. Íjunk csak szorgalmasan! Nehogy ilyenkor abbahagyják! Kitartás (és bátorság), erőfeszítéseinket siker fogja koronázni! Higgye el, megéri a fáradtságot!

Nagyon fontos, hogy az első két hónapban még mi magunk se olvassuk el, mit írtunk. Másnak később se mutassuk meg, hiszen senkinek, semmi köze ahhoz, mi bugyog fel ilyenkor belőlünk, de az első nyolc hét elteltével, mi már elolvashatjuk a füzetben rögzített gondolatainkat. Tanulságos! Igazi iránytű belső világunkhoz. Saját magunkhoz.

Ma is érvényes a jövőjükről és sorsukról érdeklődő embereknek adott delphoi jósdában elhangzott válasz Popper Péter tolmácsolásában: Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.